
„BATES” étterem KIS KONYHAI VARÁZSLATOK RANKOV Milan, Bates, a vendéglétóiparban 1989-ben jelent meg. Az első üzlethelysége „3B” néven volt ismert–Bates, Bácska, Bunyevác művelődési központ . Két évvel később a szabadkai Zágrábi utcából rövid időre Békovára költözött, azután pedig egy helységet bérelt a valamikori Régi fürdőben. A „Bates” étterem véglegesen 1994-ben költözött át a saját helységébe, Vuk Karadžić utca 17 alá, a város szivébe, ahol ma is megtalálható. Három évtizeden át tartó folyamatos munka után, a vendégek bizalmát megnyerve, „Bates” egyszerűen a vendéglátóipar varázshelyévé vált. Benne és az étterem fejlődésével felnőttek Milan örökösei is – egy lánya és két fia: Sonja, Dejan és Zoran személyében. Ma ők vezetik az éttermet, nem kisebb sikerrel, mint édesapjuk. Ellenkezőleg. Ez a családi vendéglátóipari vállalkozás sikeresen, hűen megtartotta a legjobbakat „nagymama konyhájából”, úgy hogy nem mondott le a hazai külőnlegességekről, de emellett más vidékekről érkező vendégek kivánságainak is eleget tudnak tenni.
Zoran, a szakács, egyedi konyhai űgyességével, tehetségével és törekvésével, szinte nem is tud tévedni. Dejan, a beszerző, csak is válogatott alapanyagokat juttat a konyhára, igy sűrűn felbosszantja a pénzűgyi felelőst, Sonjat, a lánytestvért. Viszont, ebből kifolyólag, egyetlen vendég sem távozik az étteremből elégedetlenül. Mi őrizzük és örökké őrizni fogjuk édesapánk becsületét és hirnevét.


A „Bates”étterem közvetlenül az előkelő „Galerija” hotel mellett található, de sok szabadkai lakós inkább a finom családi ebéd mellett dönt „Bates”-nál. Nem lehet nekik ezt felróni, mivel tudott, hogy itt az ételek a hagyományos receptek alapján készülnek, igy még a legkülöncebb és legválogatósabb egyének is elégedettek. Az étteremben készülnek mindennapi, egyszerű ételek és igy, a vendégek sűrűn kérik a birkapaprikást burgonyával, párolt bárányszeletet fokhagymás öntettel és párolt burgonyával, üsző gulást tésztával, édeskáposztát birkahússal...és igy tovább. Emellett igénylik a pacal pörköltet, savanyú levest bárány belsőségekből, töltött burgert illetve nyárson sült kolbászt báránybélben valamint különféle halételeket. Továbbá kérnek párolt savanyú káposztát, lesütött babot, mángoldot, savanyú vegyes salátát vagy friss zöldségféléket. A vendégek kedvében kell járni. Ez az alapszabály, amit az első tulajdonos vezetett be az étterem minennapjaiba és ettől nem térünk el ma sem. A vendégek étkezhetnek az étteremben vagy megrendelhető az étel elvitelre is. Az étkezés folyamán felszolgálunk elismert hazai pincészetek italait is. Nyáron a rendezett kerthelységünkben, télen viszont a kellemesen fűtött termünkben várjuk vendégeinket. A „Bates” étterem munkaideje hétköznap 10 órától 22 óráig tart, vasárnap viszont 11-től 16-ig.